Az alapanyagok előkészítése és alap megmunkálása azonos, mint bármely más beltéri ajtó esetében, de lényeges különbség az ajtólap kétoldali borító lemeze, mely 6 mm vastag MDF lemezből kerül leszabásra, és keretszerkezetre ragasztásra.

 

Az alap ajtólap kerül aztán olyan felületi megmunkálásra, ami közel 140 formai megjelenést biztosít csak felület marást tekintve, és az üvegezési lehetőségek még további, számtalan, változatot adnak. Érzékelhető tehát, hogy a színek és formák változatossága olyan széles, hogy a választás valóban nem könnyű!

A megmunkálás „esze” tulajdon képen a CNC berendezés, ami a fenti vonalképek alkalmazásával, korlátlan formai megmunkálást tesz lehetővé, akár egyedi elképzelések is megvalósíthatók, opcióként, a marási program költségviselése mellett.

ajto_1

Öttengelyes CNC megmunkáló központ

 

A felület és forma megmunkálását a már korábbi termékeknél taglalt szerelvényhely kimunkálás követi, majd eljutunk egy igen kényes művelethez, a felületkezeléshez.

A tokszerkezet és lap felületkezelése festett MDF termékek esetében több lépcsőben történik, annak érdekében, hogy egy hosszan időtálló, esztétikus terméket tudjunk Vevőinknek biztosítani.  Tekintve, hogy meggyőződéssel állíthatjuk, a legcélszerűbb a gyártóra bízni ezt a kényes műveletsort, röviden ismertetjük, milyen részműveleteket végeznek el a nyers terméken.

Több lépcsőben igen gondos felület és él csiszolás történik úgy a lap, mint a tok alkatrészein. Ennek során az összes, esetleges, hiba speciális tapaszolással javításra kerül, annak érdekében, hogy a következő művelet, az MDF alapanyag kezelésének kiinduló művelete, a szigetelő alapozás, elvégezhető legyen.

 

A csiszolási műveleteket jellemzően kézi eszközökkel végzik, mivel a tagolt felület ezt teszi szükségessé. Pont ez az a fázis, ami valóban igényessé teszi ezt a terméket, a kézműves munka ráfordítás okán.

 

ajto_2

Nyers felület kézi csiszolása

ajto_3

Lakkcsiszoló, a kilépő oldali statikus feltöltődés levezetőkkel

 

 

 

 

 

 

 

A felületek kezelése, úgy a tok, mint a lap esetében, egy több ütemű műveletsorral történik, aminek állomásai:

-natúr felület ellenőrzése, esetleges sérülések kijavítása
-teljes felület csiszolása, portalanítás
-szigetelő alapozó réteg felhordása szórással
-teljes felület csiszolása, portalanítás
-töltő alapozó felhordása szórással
-teljes felület csiszolása, portalanítás
-felület ellenőrzés, esetleges hibák javítása, finom csiszolás
-fedőréteg felhordása választott szín szerint.

 

A szigetelő alapozó rendeltetése, hogy részben a felület szívóképességét csökkentse, másrészt a következő rétegnek, a töltő alapozónak jó tapadó képességű alapot biztosítson. Talán furcsán hat a tapadó képességre történt utalás, de tudni kell, hogy az MDF anyag gyártása során különféle kenő és leválasztó anyagokat használnak (szilikon, paraffin), melyek a felület kezelhetőségét megakadályoznák, függetlenül a csiszolástól. Röviden: zsíros felület nem lakkozható!