Látszólag kisebb probléma, de valójában nem is annyira kicsi: új ajtók beszerzésekor és beépítésekor, főként pedig teljesen új lakótér kialakítások azt is végig kell gondolnunk, merre nyíljanak. Ha esetleg egy, vagy két ajtót cserélünk csak le, akkor természetesen a többihez illeszkedhet ebben a tekintetben is, ha viszont most épül a házunk, vagy valamennyi szobabejáratot szeretnénk felújítani, alaposan mérlegelni kell a kérdést.

Azt talán mindenki felismerte már, hogy célszerű, ha az egy helyiségbe nyíló ajtók egy irányba is nyílnak – bár az a legegyszerűbb, ha egyazon lakás összes ajtaja ugyanabba az irányba nyitható. Ha a helyiség, amelybe a legtöbb – vagy az összes – ajtó nyílik, viszonylag nagy terű, akkor érdemes lehet a nyitásukat ebbe az irányba tervezni, így kevesebb helyet vesznek el a kisebb terekből.

Hogy is van a nyitásirány??? (Itt szoktunk „activity-zni” a kedves ügyfelekkel 🙂 )

 

Azt is fontos lehet átgondolni, hogy lakásunk helyiségeiben (ha nem új lakótér épül) hol és hogyan, merre közlekedünk a legtöbbet, hol van a legnagyobb átjárás. Magától értetődő, hogy a bútorok helyzetét is tanácsos figyelembe venni, de persze lehetséges, hogy éppen a felújítást követően szerettük volna átrendezni az otthonunkat, amit így tudunk az ajtókhoz mérten is végezni. Ha minden marad a régiben, természetesen nagyon fontos tényező, hogy mely bútor és mely tárgy hol helyezkedik el. Olyan apró szokásokat is érdemes lehet észben tartani, mint hogy nekünk (és családtagjainknak) melyik lehetőség állna inkább kézre, vagy egyes helyiségekben szoktunk-e pakolni, ha igen, akkor melyik változat lehet előnyösebb, stb. Sok olyan mindennapi szituáció adódhat, amelyekben igenis lényeges, hogy éppen melyik irányba nyílik az ajtó, ezért is kell ezt a döntést alaposan átgondolni: hogy minél zökkenőmentesebbek és komfortosabbak legyenek mindennapjaink.