Néhány indok, hogy miért is döntsünk az új ajtó mellett!

Évtizedekig szolgál bennünket
Egy új ajtó hosszú-hosszú ideig kifogástalanul teljesít – valódi élettartama típustól és összetételtől függ, ám még a kisebb teherbírású példányokról is azt lehet mondani, hogy sokáig megfelelő állapotban maradnak. A nem tömörfa ajtók esetén ráadásul még a karbantartással sem kell foglalkozni (esetleg apró meghibásodás esetén).

Olyan lesz, amilyennek mi szeretnénk
Elképzelhető, hogy meglévő ajtónk kialakításába még nem volt beleszólásunk, mostanra azonban már a miénk az ajtó megtervezésének és megrendelésének felelőssége. Így olyan lehet, amilyenre igazán vágyunk, mind külsejét, mind anyagát és egyéb tulajdonságait tekintve.

Jobban szigetel
Az idő előrehaladtával bizony az ajtók hő- és hangszigetelése is jelentősen megromolhat, ezért egy ajtócserével lényeges változást tudunk elérni ebben. A cserét követően könnyen lehet, hogy a szoba, szobák hőérzete sokkal jobb és kellemesebb lesz, valamint a hangok, zajok is kevésbé hallatszanak át más helyiségekbe.

Esztétikai többletet nyújt
A régi ajtóhoz képest mindenképpen, főleg, ha az már nem volt túlságosan jó állapotban – ha több évtizedes korú ajtóról van szó, máris nyert helyzetben vagyunk a cserével, hiszen azóta nemcsak technológiai szempontból, de küllemre is jóval modernebb példányokkal telítődött a piac.

Emeli a lakás/ház értékét
Ez szinte evidencia, de érdemes megemlíteni: mint minden felújítási beruházás illetve új elem, egy új ajtó is növeli az adott tulajdon értékét. Ha esetleg valamennyi, a lakásában található ajtót ki szeretné cserélni, ez az értéknövekedés mindjárt többszörössé válik.

Ha úgy érzi, eljött az ajtócsere ideje, bátran keressen fel minket akár árajánlatkérés céljából, hogy megbeszélhessük a részleteket! Kollégáink országszerte, 29 üzletben állnak az Önök rendelkezésére.

ÜZLETEINK

AJÁNLATKÉRÉS